MÁS
SZEMMEL

Éreztük, hogy más lesz ez a tanácsadás mint a többi, amikor Emese és János eljött hozzánk. Mindketten gyengénlátók. Ugyanolyan emberek, ugyanolyan igényekkel mint Te vagy mi. És igen, ők is szeretnék tudni, hogy mik azok a színek és fazonok, amik jól állnak Nekik, és igen, ők is szeretnének jól öltözöttek lenni. Még mindig vannak olyan boltok, ahol nem szívesen látják őket, ahol nem segítenek, és akadnak olyan helyek is, ahol a selejt ruhát adják el nekik, mondván, hogy „úgysem látják. Nem mindegy Nekik?”

előadásEmese csodálatos nő! Okos, értelmes, segítőkész és végtelenül szerény. Rengeteget utazik az országban, hiszen elnökként képviseli a látássérülteket. Ő is fehér bottal jár. Bárhova odatalál, és olyan otthonosan mozog az egyesületben, hogy szinte elfelejtjük, hogy nem jól lát. Pedig nem jól lát.

Nagy szeretettel és izgalommal vártuk a viszontlátást. Ezerszer végiggondoltuk és átbeszéltük az előadást. Vannak, akik egyáltalán nem látnak még színeket sem. Hogyan is lehetne beszélni róla? Nagyon készültünk. Esténként elmélyültünk és próbáltuk a színeket érzésekhez és dallamokhoz kötni. Vaksötétben.

Hosszú volt az út. Vajon hányan lesznek? Vajon kérdeznek-e? Vajon kérdezhetünk-e? Vajon tudunk-e beszélgetni? Vajon mondhatjuk-e, hogy viszontlátásra? Ültünk a kocsiban és rájöttünk, hogy felesleges ezeken aggódni. Azt adjuk, ami belőlünk jön és amilyenek vagyunk. Szeretettel megyünk, és amiben csak tudunk, segítünk.

Nagyon barátságos volt a fogadtatás. Elkezdődött. Néhány perc után borítottuk az általunk felállított forgatókönyvet, nem előadtunk, hanem beszélgettünk. Beleláthattunk a „világukba”, a közös világunkba, és már nem csak az öltözködésről beszéltünk, hanmás szemmel5em az életről. Miért tartunk tőlük? Miért nem akarunk vagy merünk segíteni az utcán? Ha mi magunk sem tudjuk, hogy mit kell tenni, hogyan tanítjuk meg gyerekeinknek? Annak ellenére, hogy ugyanolyan életet élnek, mint mi, nap mint nap adódhatnak olyan helyzetek, amikor nagy szükség van a segítségünkre.

Hogyan segíthetek? Hasznos tanácsok arra vonatkozóan, hogyan tud Ön is segíteni! című – A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kiadványát érdemes elolvasni.

Nagyon örülünk, hogy ott lehettünk, igazán nagy megtiszteltetés volt eleget tenni a meghívásnak, amit nagyon köszönünk.