Hamarosan egy fotósorozatot indítunk útjára,
amit Nektek készítettünk, hogy még inkább szemléltetni tudjuk a színek jelentőségét az öltözködésben.
Modelljeinket nem a modellszakmából választottuk azért, hogy még hitelesebben mutassunk be a “hétköznapi embereken”, hogy legyen bárkiről is szó, a színtípus velünk születik, ahogy veled is. Ezt színkendők segítségével tudjuk megállapítani.
A fotózáson – a színelemzés eredménye szerint – megörökítettük a modelleket a ‘rossz’ és ‘jó’ színekben, vagyis a számukra kevésbé előnyös és a színtípusuknak megfelelő színeikben. Sminkjüket is ennek megfelelően készítettük el.
Leginkább a modellek saját ruháival dolgoztunk, a hiányzókat a Cream-től kölcsönöztük, ezúttal is köszönjük nekik.
A lényeg:
Nem az volt a célunk, hogy egy egészen más emberré változtassuk őket, hanem, hogy minél egyszerűbben mutassuk be számotokra, mennyire fontos, hogy jól ismerjük a nekünk legjobban álló színeket!
Kövess minket, gyere el hozzánk és mi megmutatjuk, hogy mi áll jól Neked!