Ismét büszkék lehetünk, hiszen Széll Tamás nyerte a legrangosabb európai séfversenyt. Mi nem a győztes ételek, hanem a séfek ruhaviseletét vesszük górcső alá. Európában szinte mindenhol ugyanúgy öltöznek a séfek. Igaz, hogy a toques blanches (fehér kalap) többnyire csak szakácsversenyeken kerül elő, mégis érdekes annak története.
Vajon mi célt szolgál és mit is jelképez a magas fejfedő?
Jelzi a rangot. Minél magasabb a sapka, annál nagyobb tekintélyű a séf. A redők száma pedig attól függ, hogy a séf hányféleképpen tudja elkészíteni a tojást (ennek száma 100 is lehet)
A VII. századi asszír szakácsok nagy kalapját a királyok koronájával állítják párhuzamba, hiszen ez jelképezte az udvarban betöltött szerepüket. Szinte királyként kezelték őket az udvarban, bízva abban, hogy így nem mérgezik meg az uralkodót.
Tanult embereknek számítottak, de nem mindig kapták meg a nekik kijáró elismerést, előfordult, hogy menekülniük kellett. Több esetben a templomokban kerestek menedéket, ahol álcázásul a papok által viselt ruhákat vették fel, többek között a papi süveget is, így egyes elméletek szerint innen ered a magas fejfedő.
A magassága révén jó szellőzést biztosít a fejnek, és nem utolsó sorban a haj nem hullik az ételbe és fehér színe miatt jól látszik rajta a kosz. Bizonyos legendák szerint VIII. Henrik a levesében talált hajszál miatt lefejeztette a szakácsát. Azóta kötelezően hordják a séfek.
A séf sapka mellett a fehér, kétsoros kabát biztonsági okokból erős anyagból készül. A dupla gombolás megfordítható, így szükség esetén, segít elrejteni a foltokat Érdekesség még, hogy a kötény vízhatlan anyagból készül.
Ezúton is gratulálunk Széll Tamásnak, aki idén megnyerte a Bocuse d’Or nevű séfversenyt.