SZÍNES
EGYÉNISÉGEK

Színelemzés

torta

Sokat emlegetjük, de szívünk szerint egyfolytában arról beszélnénk, hogy mennyire fontos dolognak tartjuk a színelemzést.  Ez a folyamat, amely a Coloroid rendszer szabályszerűségeire épül, tisztán fizika, amely által mindenki megtudhatja a színkonzultáció alatt, hogy mely színeket érdemes viselnie öltözékként, kiegészítőként, vagy akár haj és smink tekintetében. Szinte már missziónkká vált, hogy ezt a tudást mindenkinek átadjuk.

coloroid

A Coloroid színrendszer 48 db alapszínt tartalmaz, melyek esztétikailag egyenletes távolságra helyezkednek el egymástól. Úgy képzeljük el, mint egy hengert, melynek kerülete mentén a színezet változása, sugár irányban a telítettség változása, tengely irányban pedig a világosság változása követhető. Minden szín egy egyéni kóddal rendelkezik, mely az említett három tulajdonságot határozza meg, tehát azt a koordinátát, hogy az adott szín hol helyezkedik el a Coloroid színtérben.

A bőr, haj, szem, száj színét alapul véve, a rendszer segítségével egyértelműen megállapítható, hogy ki mely típusba sorolható.

M.E.Chevreul egyidejű kontraszt törvénye szerint: „Egy szín intenzitása nem is annyira a

5 pigmentáláson múlik, mint inkább a környező színek árnyalatán”. A kis piros négyzetek pontosan ugyanolyan színűek. A bal oldali a narancssárga háttér miatt „lilásabbnak”, a jobb oldali a kék háttér miatt narancsosabbnak tűnik. Ha nem is ilyen erőteljesen, de az arcunknál is ugyanez a hatás érvényesül.

Kevesen tudják, hogy Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832) színelmélettel is foglalkozott. Ő volt az első, aki megállapította, hogy összefüggés van a bőrszín és a ruhák színe között.  Johannes Itten (1888-1967) svájci festő és művészetpedagógus írt először a 7 színkontrasztról, valamint annak hatásairól, és megalkotta a 12 osztatú színkört, amely minden színelmélettel foglalkozó írás alapja lett. Erről bővebben itt olvashatsz. A színelemzés és -tanácsadás úttörője Suzanne Caygill (1911-1994), aki a megismert tudás és az analízisek alapján kidolgozott egy teljesen új metódust, mely szerint a külső jegyeink alapján mindenkinek létezik egy személyes színpalettája, ami egyedülállóan tükrözi személyiségét és stílusát.  A kutatás az USA-ban került publikálásra, de hamarosan világszerte elterjedt. Ennek továbbfejlesztett változata az a Mary Spillane és Christine Sherlock által kibővített osztályozási rendszer, amelyben a 4 alaptípus, 12 altípusra bővül. Ezzel a rendszerrel dolgozunk mi is.
723px-Fabric_Rainbow_Colors

 A 4 alaptípus fantázia-elnevezése: Tavasz, Nyár, Ősz és Tél. Ne tévesszen meg senkit az a tény, hogy mikor született, vagy melyik a kedvenc évszakja ☺, a színtípus a színek érzékelésén alapul, így nincs összefüggésben velük.

A következő írásunkban arról olvashattok, hogy mely típusra mi jellemző és ezek hogyan bonthatók még további 3 altípusra.

sztárok

 

Tavasz típus: meleg, telített, világos színek

 

Nyár típus: hideg, telítetlen, világos színek

 

Ősz típus: meleg, telítetlen, sötét színek

 

Tél típus: hideg, telített, sötét színek